Az ember idővel józanabbul látja a dolgokat, és a rózsaszín köd először párunk családja fölül oszlik el. Egyre kevesebb a meghitt kettesben töltött idő, egyre gyakoribbak a közös családi összejövetelek, ahol a vérrokonokkal szemben – valljuk be –, mindig csak kívülállók maradunk. Belső poénok, sztorizgatások, melyek a férfiban nosztalgikus érzéseket keltenek, nekünk viszont kihúzzák a talajt a lábunk alól, és hirtelen magányossá tesznek.  Felénk ezek mind azt az üzenetet közvetítik: „lám, a veled való kapcsolata sosem fog felérni azzal, amit tőlünk kapott”.

Ráadásul az átlag anyós erre rá is játszik, szinte nőként versenyez velünk, ígyekszik flörtölni is a fiával. Ha szólunk, hogy nekünk túl sűrűek a találkozások? Párunk sértésnek érzi, és órákig (napokig) duzzogni fog, bármilyen legyen is a viszonya saját családjával, mert mindenképpen védenie illik őket.

Amikor megszületnek a gyerekek, a családi látogatások még sűrűbbé válnak. A nagyszülők kíváncsiak az unokára, ezért főleg az elején sokszor bejelentés nélkül is „fölugranak”, és mindenféle tanácsokat osztogatnak. Majd később állandóan programozni akarnak a gyerekekkel. Innentől kezdve már az unokák szeretetéért is folyik a verseny, a nagymama pedig „tisztességtelen eszközökkel” játszik, bármit hajlandó latbavetni, amivel mi nem értünk egyet, az édességgel való jutalmazástól kezdve a közös tévénézésig. És mindig több energiája van, mint nekünk, hiszen ő akkor van a gyerekekkel, amikor a legoptimálisabban érzi magát. A kicsit sem fair játszma, talán ahhoz hasonlítható, amikor egy buliban két fiú verseng ugyanannak a lánynak a kegyeiért, de míg az egyik tökéletes szerkóban, tökéletes, kipihent állapotban érkezik a helyszínre, addig a másik tíz óra munka után lóhalálában esik be.

Mindez azonban mégsem baj, mégsem zavaró, egészen addig, amíg száz százalékosan élvezhetjük párunk támogatását, szeretetét. Ha ez az energiaforrásunk valamiért egy kicsit is meggyengül, sokkal alacsonyabb lesz a családja iránti tűréshatárunk. Nem vesszük észre, de az egész helyzet tulajdonképpen arról szól, hogy kielemezzük férjünkkel (élettársunkkal) való kapcsolatunkat. Egyfajta önbizonytalan, féltékenység érzés ez, amivel szeretnénk kiugrasztani a nyulat a bokorból és megerősödni abban a tudatban, hogy mégis, minden látszat ellenére mi állunk az első helyen a szeretett férfi szívében.

A saját családot ért kritikát az ember azonban általában magára vonatkoztatja, végül is „egy tőröl fakadunk” címszóval. Az olyan kijelentések, mint „Anyád olyan önző!”, „Soha nem fogsz elszakadni a családodtól!” , „A családod utál engem, nem úgy bánik velem, mint az én családom veled!” – lehet, hogy igazak, s valójában segélykiáltásokként szállnak párunk felé, mondván, hogy ugyan foglalkozz már velem kicsit többet. Ám fontos tudatosítanunk, hogy ócsárló kritikaként érkeznek meg! A férfiak, amúgy sem bírják a kritikát, de a saját családját senki sem szereti, ha szidják, a férfiak pedig egyenesen személyes támadásnak értékelik. A szemrehányások következtében gyermekkortól építgetett értékrendszerük inog meg, ami bőven elég alapot szolgáltat a veszekedésre. A kibékülés egy ilyen típusú összetűzés után sokkal nehezebb, mint egy átlagos összezördülést követően.

Előfordulhat persze az is, hogy megszeretjük házastársunk szüleit. Talán ugyanolyan értékrendet képviselnek, mint saját családunk. Megértenek, figyelnek ránk, fontosak vagyunk nekik. Ilyenkor más vitapontok jelentkeznek a szeretetkapcsolat meggyengülése esetén.

Gyakoribb azonban, hogy sok alkalmazkodást igényel, amíg végül el tudjuk fogadni a szerelemmel ajándékba kapott családunkat. Milyen megoldás lehetséges, ha problémánk adódik? Semmiképpen sem az elfojtás javasolt, mert a felszín alatt gyülemlő sérelmek egyszer dühös vulkánként fognak a felszínre törni, és akkor csak mi leszünk a hibásak anyukával szemben, aki lehet olyan amilyen, de csak jót akar. Helyette ajánlom az őszinteséget, és saját érzéseink kielemzését, pontosabb megértését. Tegyük el magunknak a kérdést, hogy valóban kedvesünk édesanyjával van a baj, vagy csak biztosan akarjuk tudni, hogy mi vagyunk párunknak a legfontosabbak. Ha pedig a szívünk megsúgta a választ, annak fényében beszélgessünk el életünk társával, ne támadólag, viszont a részletekre kitérve és őszintén...

Kapcsolódó cikkek:

$$2920$$

$$2921$$

$$2922$$