Fötyögős bélestől rongyoslapókáig

2011. 06. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Receptkönyvi barangolásaink során számtalan megmosolyogtató ételelnevezéssel találkoztunk, melyek közül párat veletek is megosztunk, természetesen gondosan kielemezve azt is, milyen finomságokat takarnak.

Fötyögős béles: régi idők kedvenc csemegéje, melyet kimaradt kenyértésztából készítettek és kemencében sütöttek. Az ujjnyi vastagra nyújtott kenyértésztát kizsírozott tepsibe helyezték, egyik felét megkenték tojás, tejfel, cukor és túró keverékével, ráhajtották a tészta másik felét, majd tejfellel gazdagon meglocsolták, hogy sülés közben „fötyögjön”.

Peterák: bár elnevezése meglehetősen furcsa, sem petéhez, sem rákhoz nincs köze. Készítéséhez elengedhetetlen a tiszta, üres tojáshéj, melyet csak az egyik végén törtek meg. Köleskását ízesítettek sóval, borssal, petrezselyemzölddel, esetleg füstölt szalonnával, sonkával, majd ezzel a keverékkel töltötték meg a héjakat, melyeket sós vízben kifőztek. Amikor elkészült a héját lehámozták, a sós vizet pedig tejjel, liszttel, tojással behabarták, ecettel ízesítették majd a tölteléket meglocsolva levesként tálalták.

Tikimüli: jellegzetes sváb étel, melynek fő alapanyaga az aludttej, melyet tojással, túróval és liszttel kevernek el, majd élesztővel bedagasztják. A tésztát bő, forró zsírba szaggatva, lángoshoz hasonlóan sütik ki.

Bobájka: a fötyögős béleshez hasonlóan maradék kenyértésztából készítették. Ujjnyi vastag csíkokat sodortak belőle, melyet kemencében pirosra sütöttek. Mivel jó kopogósra keményedett,  sülés után forró vízzel megöntözték, megsózták majd tejfeles zsírral és házi túróval gazdagították. Esetenként dióval és mákkal édesen is kínálták.

Rongyoslapóka: talán a tortilla őséhez és a lángos testvéréhez hasonlítható, valahol a két étel közé sorolható be félúton. Elkészítésének csodás megfogalmazását hadd idézzük szó szerint: „Három összemarék lisztet jó csipet sóval, langyos tejjel gyengére összegyúrunk, kézfejen megtáncoltatjuk, lisztezett abroszon kihúzogatjuk, olvasztott zsírral megkenjük, sóval bepergetjük. Az abrosznál fogva felgöngyölítjük. 5 cm-es darabokra szeljük, kézzel kerekre nyújtjuk, zsírban vagy olajban, mint a palacsintát, kisütjük.” Sülés után tejfellel, sajttal vagy lekvárral fogyasztható, a lángoshoz hasonlóan számtalan feltéttel kínálható.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top