Gaga ruhája nem kamu! Igazi húsból volt!

2010. 09. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Miután a japán Vogue címlapját követően Gaga élőben, méghozzá nem kisebb rendezvényen, mint az MTV díjátadóján is megjelent húsból készült szerelésében, napok óta ettől hangos a sajtó és az internet.

Amellett, hogy az állatvédő szervezetek továbbra sem nyugszanak, újabb kérdés merült fel a toalett kapcsán: valódi vagy csak szemfényvesztés? A sokakat foglalkoztató kérdést maga a tervező, Franc Fernandez válaszolta meg, abban a reményben, hogy végre a kétkedők is nyugodtan alszanak majd.

Twitterén közölte a fotót a levetett göncről, melyen jól látszik, hogy nincs tévedés: Gaga tényleg nyers húsban parádézott a díjátadón, nyilván székszomszédai nagy örömére. A tervező blogján egyébként további képeket is láthatunk a ruháról és kiegészítőiről egyaránt, valamint az is kiderül, hogy honnan származik az alapanyag. Méregdrága szövetek helyett ezúttal Sam Sparro hűtőjébe nyúlt be Fernandez. Sam Sparro az esetet így kommentálta: "A hűtömből egyenesen Gaga seggére." A Black and Gold című slágerrel befutó ausztrál énekes egyébként úgy került a képbe, hogy a tervező nála is segédkezik újonnan megjelenő albumának munkálataiban. Többek között ő tervezi az első, beharangozó klipben megjelenő ruhákat.

 Fotó: www.spreadit.org



Szerző

donna.hu



Scroll to Top