Gonosz pöttyök

2009. 10. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

 

Az egyik leggyakoribb szorongást kiváltó tényező ebben az időszakban a megfelelni akarás mellett a korlátok feszegetése és a külső megjelenés. Cikkünkben ez utóbbival szeretnénk foglalkozni, ezen belül is egy esztétikai problémát boncolgatva: a pattanásokról.

Akinek hasonló korú gyereke van, biztos mosolyogva veszi észre, hogy egyre fontosabb szerepet tulajdonítanak a tinédzserek a tükörnek, kozmetikumoknak, sok időt fordítanak arra, hogy maguknak és másoknak is tetsszenek. A bulik előtt az egész család a foglalt fürdőszoba előtt áll, órákat vesz igénybe a készülődés, ráadásul a ronda kis csúfság biztos hogy nem megfelelő időben pattan ki az orr hegyén. Ilyenkor jön a pánik, a nyomkodás, tücskölés, majd a gombostűhegynyi pattanásból borsónyit csinálnak a  kétségbeesett tizenévesek. A tomboló hormonok mellett, melyek az ellenkező nem iránti érdeklődést is nagy mértékben befolyásolják, megjelenik a bőr fokozottabb faggyútermelése, ezzel együtt a miteszerek, aknék, pattanások kialakulása. Elsősorban az arcon, de gyakran a háton, vállon is felfedezhetők, van akinél kisebb, van akinél nagyon nagy mértékben.

A csúnya gyulladt bőr és a pattanások legnagyobb ellensége a nyomkodás! Az amúgy is esztétikailag nem túl szép és gondot okozó pöttyökből sikerül még komolyabb problémát kreálni, bár ilyenkor mondhatunk bármit a kamasznak, úgyis megpróbálja egy kis fizikai ráhatással távozásra bírni a kellemetlenkedő pattanást. A legjobb ha megelőzzük a bajt és már idejekorán feltöltjük a fürdőszobaszekrényt megfelelő kozmetikumokkal. Rengeteg közül választhatunk és ha lehet, akkor tegyük is meg. A gyerekeink biztos fogják használni, hiszen senki se akar kisebb nagyobb vörös dudorokkal az arcon randira menni.

A másik dolog, amit mindig kipróbálnak az az eltüntetés. Főleg a lányoknál szokott téma lenni, de van, hogy a fiúk is lenyúlják anyu szépség neszeszerét és magukra kenik a korrektort, alapozót, púdert. Az amúgy is eltömődött pórusokat, így még inkább teletömik és lehet, hogy az éjszakai dizsibe senki nem veszi észre az éktelenkedő bibircsókot, de másnap dupla akkorára duzzad és még jobban kivörösödik, ezzel arányosan a gyógyulási ideje is megnő. Kedves fiatalok! El a kezekkel anyu sminkkészletétől!

Ha már minden áron akar valamit tenni a tini a pattanásaival, akkor íme néhány házi praktika, amivel nem csinálunk a nagyból még nagyobbat és remélhetőleg gyorsabban eltűnik a ragya!

A burgonya reszelve bőrnyugtató és erős gyulladáscsökkentő, ha sok a pattanás, és gyulladtak akkor ezzel segíthetünk, hogy könnyebben gyógyuljon. Húsz percre, fél órára helyezzük a problémás területre, akár heti három, négyszer, majd utána hideg vízzel mossuk le a bőrről. Ha a miteszerek ellen is egyúttal tenni akarunk valamit, akkor a krumplihoz keverjünk citromlevet és ezt pakoljuk az arcra. A citrom hűsít és szárítja is a bőrt, így fokozhatjuk a hatást. A legtermészetesebb csodaszer pattanások ellen még az élesztő. Keverjük el egy kevés tejjel vagy vízzel, hogy jobban kenhető legyen és rá az arcra! Nem leszel tőle rögtön Hamupipőke, de talán ez a leghatásosabb módszer! Ha nehézbombázót akarunk bevetni a zsíros bőr ellen, akkor a sarki zöldségesnél szerezzünk be néhány paradicsomot! Szeletekbe, pépesítve, turmixolva, bárhogy az arcra kenhetjük! Ha megoldódott a zsíros bőr kérdése, gyakorlatilag a pattanások sem keletkeznek úgy, mint eső után a gomba.

Ha a pattanások akkora mértéket öltenek, hogy azt már a hűtő kifosztásával nem lehet megoldani, akkor forduljunk bőrgyógyászhoz, kozmetikushoz. A szakszerű ellátással nem szabad várni, mert akár egy életre is elcsúfíthatják a testet a nem megfelelően kezelt piros kis dudorok. Amíg nem nagy a gond, nyugodtan kotyvasszunk rájuk valamit és szerezzünk be jó minőségű arctisztítót, krémet, kencét, amivel kordában tudjuk tartani a rakoncátlankodó kamasz bőrt!

Olvass még több kamasz-bajokról szóló cikket és tanácsot az anyuci.hu oldalunkon!

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top