Néztem, ahogy játszadoznak, azon az egy délután. Építettek alagutat, tornyot és autópályát.

Csillant szemük, mint nyári est első hajnalcsillaga, benne gyermek-lelkük óceánná nőtt kristálytava.

Csoda minden, mit eléjük tár a zajos nagyvilág. Kacajuk csendes esőre váltja lelkem viharát.

Bár tudnám még gyermekszemmel csodálni az életet, bár álmodnék tündérekről, vitézekről szépeket.

Gyorsan nőnek! Mint a zúgó, lassan folyó kispatak, úgy sodródnak messze tőlem. Felnőnek egy pillanat!

De ez a perc, enyém marad! S ha majd visszagondolok, remélem, látom szemükben azt a hajnalcsillagot.