Senki sem képes befolyásolni az érzelmeit, azt, hogy kibe szeret bele, hogy mikor szeret ki belőle. Előfordul, hogy egy nap úgy ébredünk, hogy idegennek érezzük a másikat, mintha megváltozott volna, pedig lehet, hogy mi változtunk, az érzéseink. Elmúltak.

Mindig is csodáltam azokat az idős párokat, akik harminc éve kitartanak egymás mellett, jóban-rosszban, ásó, kapa, nagyharang. De hogyan csinálják? A szerelem valóban átcsap szeretetbe, a másik tiszteletébe? Vagy a megszokás tartja őket egymás mellett? A múlt? Az együtt eltöltött hosszú évek emlékei? Nem tudom, mi a titok nyitja.

Az egyetlen baj a szerelem, a szenvedély elmúlásával, hogy néha annyira hirtelen és váratlan az egész, hogy még felkészülni sem lehet rá. Hát még tenni ellene… Pedig tenni lehet. Kéne. Mindennap. Nem gondol ilyesmikre az ember, amikor tombolnak az érzelmek, amikor mindennap csodálatos, amikor mosolyogva fekszünk és ébredünk, annak biztos tudatában, hogy a másik ott van mellettünk, és ott lesz holnap is, és azután is, és azután is.

Aztán elmúlik a „fellegekben járok” érzés, már nem tartogat mindennap egy-egy apró varázslatot, amikor már ismerjük minden mozdulatát, reakcióját. Amikor már nem gondolunk rá olyan sűrűn, természetessé, megszokottá válik a jelenléte az életünkben. Ilyenkor szokott lankadni a figyelem, pedig ilyenkor kell résen lenni.

Azt szokták mondani, hogy az ember 7 évente nagy változásokon megy át biológiailag, ezzel együtt a személyiségét, világlátását tekintve is. Ilyen nagy változásokra a kapcsolatnak is szüksége van. Lehet ez akár valamilyen szexuális újdonság, mondjuk új pózok kipróbálása, egy kis extrémség, de egy olyan egyszerű dolog, mint a közös nyaralás is sokat javíthat a kapcsolaton.

Szervezzünk sok közös programot, menjünk el olyan helyekre, ahová mindig is szerettünk volna, de valahogy elmaradt a napi rohanás miatt, akár egy étterembe, akár csak másszuk meg sokadjára a Gellért-hegyet, vagy etessünk kacsákat a ligeti tónál, vegyük meg azt a szexi takarítónő ruhát, amit olyan régóta emleget. Töltsünk együtt egy egész hétvégét, anélkül, hogy bármi mással is foglalkoznánk, a gyerekeket bízzuk a nagyszülőkre – ha megoldható -, és élvezzük ki a szabadságot. Elmehetünk olyan helyekre, melyek kiemelten fontosak voltak, a kapcsolat elején, ahol megismerkedtünk, ahol először fogtuk meg egymás kezét, ahol először csókolt meg.

Ám van úgy, hogy semmit nem lehet tenni, hiába minden próbálkozás, az érzések elmúlnak. Nem kell ehhez harmadik, nem kell ehhez olykor semmi. Egyszerűen megtörténik. Olyan ez, mint, amikor szerelmes lesz az ember. Kapálózhatunk kézzel – lábbal ellene, mégsem tehetünk semmit. Egyszerűen csak elhatalmasodik rajtunk az érzés, hogy mennünk kell, hogy ezt már nem akarjuk, hogy már nem akarunk vele lenni. Így megy ez.