Kövérség és magány

2008. 04. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Klári, harmincnégy éves szingli, fotós lány, belenéz este a tükörbe. Mellette a széken itthoni „mackója”. Cipője, amit még a liftben levetett lábáról még kezében maradt. A lakásban avantgard rendetlenség. Egész csinos vagyok − állapítja meg elégedett sóhaj kíséretében. És valóban, a tükörből kerekded, mosolygós arc néz vissza rá. Ráadásul Lara, ahogy a barátai nevezik, még a tíz évvel ezelőtti, nagyszemű, keskenyarcú, szexisen duzzadó ajkú énjét is magában látja.

Rendkívül nőies jelenség. Dekoltázsa szép, volt barátja szerint kis asztalkának is használhatná. Alakja nagybőgőre emlékeztet, keblei méreténél csak a csípője jelentőségteljesebb. Derekára még ma is büszke. Nem érti, miért hagyta el a Jenő, amikor mindig azt hangoztatta, hogy neki ez a husis volt a szexepilje. Különben jobb, hogy még időben kiderült, Jenő nem szerette igazán.

Lara egyik barátnője, Csilla, akihez képest mellesleg még egy deszka is jó keblűnek számít, már tíz éve él együtt Jánossal, aki állandóan azon „viccelődik”, ha Csil borogatná, elmúlna az a két kis pörsenés ott elöl. Klári jól érzi magát a bőrében, semmiképp sem cserélne barátnőjével, különösen, ami Jánost illeti. Kapcsolatuk elején a férfi ugyanis közölte Csillával, hogy szereti a kövér nőket, mint társaság beli barátokat, de, mint partnert ki nem állhatja. Így Csil, már emberemlékezet óta koplal, mégpedig úgy, hogy Jánosnak a legfinomabb magyaros ételeket főzi minden áldott nap. Múltkor is, mikor közös buliban voltak, Klári nagyon jól érezte magát, felszabadultan evett ivott, ő volt a társaság középpontja. Több barátjuk férje meg is jegyezte, hogy feleségeik is lehetnének ilyen vidámak és kedvesek, mint Klára. A lányok savanyúan mosolyogtak.

Hát még, amikor a hangulat a tetőfokára hágott és Lara ruganyosan fölpattant az asztal tetejére, majd lassú csípőringató mozdulatokkal táncolni kezdett, János, aki addigra már kissé felöntött a garatra, pezsgőt akart inni a cipőjéből. Csak azért nem lett harag a dologból, mert Csilla taxit hívott és illuminált párjával gyorsan távozott. Nem, ő nem alkuszik meg, mint Csil, tudja, hogy eljön az igazi társa, aki majd önmagáért szereti, és nem érdekli, hogy van-e rajta néhány plusz kiló vagy sem. Jelenleg jól érzi ő magát a bőrében, és semmiképpen nem akar olyan kapcsolatban élni, amit csak a kierőszakolt, múlandó külső tart össze. Szabadidejét remekül kihasználja, él-hal a szakmájáért hobbi szinten is, franciát tanul és eljár a fitneszbe, de nem a fogyás kedvéért, hanem hogy kellemesen töltse a kora esti órák egy részét. Jó a lányokkal kicsit pletyózni az öltözőben és otthon frissebben tesz-vesz, végzi el a nem szeretem munkákat is a mozgás után…

Az ágyban mosolyogva gondol rá, hogy még ő vigasztalja barátnőit párkapcsolati gondjaik miatt. A mai este pedig nagyon jól telt Zolival. Zoli a fitnesz egyik sztáredzője. Nagyon jóképű és nem túlzottan, pont férfiasan izmos. Már egy ideje érezte Klári, hogy külön figyelmet szentel neki, de még ő, a tudatos optimista sem merte elhinni igazán. Tegnap azonban a férfi végre nyílt lépést is tett, elhívta vacsorázni… Lehet, hogy a Rubens-i típusú szépségeket kedveli? Klára ezzel a kellemes gondolattal aludt el.

Kapcsolódó anyagok:

$$353$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top