Másnap reggel, mivel nem volt iskola, bőven megreggelizett, nem találta otthon édesanyját ezért úgy döntött, kimegy a ház elé és levegőzik egyet. A ház előtt sétálgatott és be-be beszippantotta a friss levegőt. Hideg volt, de a levegő igazán friss, jól esett a tüdejének az újonnan kapott por és szenny mentes levegő. Jól érezte magát idekint, de csak egy pillanatig, mivel hallotta a szomszéd hangos, csúnya veszekedését.

Először nem tudta mit is tegyen, vajon hallgasson Puklira és menjen át a szomszédba? Vagy csak egyszerűen álldogáljon itt kint az udvaron, mintha nem hallana semmit? Félt, vajon mit tehetne ő gyerek,hogy beleszólhasson a felnőttek életébe? De rájött neki most cselekednie kell, mert ha nincs szeretet, nincsen boldogság, csak harag és keserűség,és ha harag és keserűség van csak a szívekben,akkor nem lesz karácsony sem! -Nem lesz karácsony? Tette fel magának a kérdést. Azt én nem engedem! Óvatosan osont Brightmanék háza felé, a házhoz érve lelapult és úgy nézett be az ablakon. Mindenki veszekedett mindenkivel, ordítozás, csörömpölés, vadul repültek a tányérok és észre sem vették hogy valaki odakint az ablak alatt bőszen csóválja a fejét. Próbált neki veselkedni a feladatnak, erőt gyűjteni, de Adamnek most ez nem ment, és abban a pillanatban meghallotta Pukli a manó hangját: Ha nincs szeretet, nincs karácsony, ezt ne felejtsd el!

Adam amint meghallotta ezeket, a szavakat olyan lett hirtelen, mint egy dühöngő bika, az ajtóhoz rohant amit feltépett és egyszer csak ott találta magát Brightmanék konyhájában, akik most pillanatnyilag ledöbbentek, nem veszekedtek, csak nézték, nézték a kis Adamet. Mr. Brightman éppen sütőnél áll nagy kerek szemekkel, nem értette, mit keres most itt ez a kis gyerek, aki olyan hirtelen jött hogy már-már észre sem vették. Csak remélni tudta hogy nem volt olyan hangos a veszekedés. Mrs. Brightman éppen a konyhaasztal előtt állt, fakanállal a kezében, ami a csodálkozástól még meg is állt a kezében. Apró termetű, kicsi, barnahajú asszony volt, akinek már itt-ott bizony látni lehetett a hajában pár szál ezüstös szálat, amit az idő kihozott. A lányuk Madleine csak állt a konyha közepén, az ő tizennyolc éves korával, apró kertész miniszoknyát viselt, amin barna hatalmas kockákat ábrázoltak, a haja ugyan csak barna volt,mint a szüleinek, de ő még mindig két copfba kötötte.

Most is minden szem a kisfiúra szegeződött, aztán megint kezdetét vette az éktelenül nagy, csatazaj˝ mindenki ordított a másikkal és nem érdekelte most már őket, hogy ezt más is lássa. Adam hirtelenjében nem tudta mit tegyen, zavartan, feszülten gyűrögette zsebében a zsebkendőjét, erőt gyűjtött, hogy valamit tudjon lépni, de hiába próbálkozott meg vele, nem sikerült neki, majd egyszer csak hirtelen nagy dühöt érzett magában, a feje belevörösödött és elordította magát a veszekedés közepén.

- Maguknak nincsen más dolguk, csak veszekednek? Magukban nincsen semmi szeretet, maguknak kőlapul a szívük helyén! Kifelé csak mutatják a példás családot, de befelé majd meg fojtják egymást vad szavaikkal és maga Mr. Brightman is, hiába jár templomba! Ez csak egy álca, maguknak soha nem fognak itt megbocsátani, mert maguk szívtelenül gonoszok egymással! A gyűlölködésükbe akkora erő lapul hogy az már már, félelmetes, nem gondolják,hogy ezt az erőt tudnák másra is használni, például szeretetre? Akkor nem kellene minden reggel kerülni azt a tükröt, a lelkiismeret tükrét és akkor nem kellene gyűlölnünk magunkat és avval magyarázni az egészet, mi ilyennek születtünk! Ez nem igaz, minden szív mélyén ott lapul a szeretet lángja,amit fel lehet éleszteni és akkor már nem hatalmas gyűlöletet tudunk átadni hanem szeretetet a másiknak. A szeretet nagyon is fontos, egy érző lény nem tud e nélkül élni, csak megsemmisül. Szeretet nélkül mi sem tudjuk elfogadni magunkat és ez annak a jele Ahogy  másokat bántunk, haragunkat másokra zúdítjuk, maguk szerint ez a helyes út? Tönkretenni  másokat saját magunk gyűlölködése miatt? Nem, szeretetet, adni, kapni kell és ezt igazán nem nehéz megtanulni, csak a szívünkre kell hallgatni, nem kell félni attól, ha ránk jön a szeretet érzése, hogy gyengék vagyunk, nem az a gyenge, hanem aki nem mer szembeszállni a gyűlölettel. Nézzék nemsokára itt lesz mindjárt a karácsony, de az is lehet, hogy maguk miatt sosem jön el, mert a karácsony a szeretetben rejlik és nem mindenféle drága, nagy ajándékokban, a karácsony a szívekben van és ha idén nem lesz szeretet a szívekben, attól tartok nem lesz karácsony sem!

Brightmanék meglepődve, szájukat kitátva bámultak a nyolcéves kisfiúra, aki épp az imént hagyta abba a nekik szánt kioktatást. Mr. Brightman csak nézte a kisfiút, aki még olyan kicsi volt, de mégis mekkora bölcsesség lapul benne már ilyen korán. Soha nem volt még olyan hogy őt oktatták ki, de most itt áll előtte egy csöpp nyolcéves kisfiú, aki az imént oktatta ki, őt Mr. Brightmanet a szeretetről. Mr. Brightman fölállt és a fiú felé indult. -Igazad van, a legfontosabb dolog a szeretet a világon és ha nincsen szeretet, nincsen karácsony és ahogy mondtad akkor igazi élet sincs. Bölcs gyerek vagy te! Gyere, reggelizz velünk egy kis fánkot! Vált barátságosra a férfi hangja. A kisfiút asztalhoz ültették, hatalmas tál fánkot raktak eléje, habos kakaóval, mindenki boldog volt és szeretetben gazdag.

Másnap Adam iskolába ment. Ha arra gondolt, hogy megint iskolába kell mennie és találkozni Andrewal, akkor beleremegett a gyomra. Még mindig félt tőle, hiába tudta hogy Andrew min megy keresztül napi szinten, mégis tartott tőle. Az iskolába érve ledobta táskáját és beült a padjában. Lara éppen ekkor sétált el mellette. -Szia Adam! Hogy vagy? -Már jól, köszönöm. -Nincsen semmi bajod? -Nincsen, én jól vagyok. -Tudod Adam nem kellett,volna ezt csinálnod! -Mit? -Ezt az egészet! Hogy bekerülj a nagyok csapatába nem kellett, volna így összeveretned magad. -Engem nem is vertek össze! Én magam estem el. -Ne hazudj! Tudom hogy mi történt, a tanító néni elmondta. -Tud az esetről? Maradt tátva a kisfiú szája. -De még mennyire hogy tud. Még meg is büntette emiatt Andrewt. -Mi? Kerekedtek ki Adam szemei. Lara beült Adam mellé a padba. -Jól hallottad és szerintem nagyon is megérdemelte a büntetést. Kérsz? Lara egy almát nyújtott felé és a kisfiú elfogadta. -Milyen büntetést? -Hát te nem tudsz róla?! A tanárnő jól elfenekelte Andrewt az osztály előtt a pálcájával. -Jaj nekem! -Mi az, mi van? -Semmi. Akkor Andrew igencsak dühös lehet rám. Harapott egy nagyot a piros almából. -Az is, azt mondta,hogy ne kerülj a szeme elé! Ebben a pillanatban belépett az ajtón Miss Swan a tanárnő. Hosszú barna haját a feje tetejére kontyként csavarta, hatalmas piros szemüvege mögül kíváncsian figyelte a gyermekek boldog mosolytól virult arcát. Hosszú sötétszürke szoknyát viselt, mely a bokáját takarta és hozzá egy igazán fehér nőies blúzt.

-Szia Adam! Örülök, hogy látlak. Hogy érzed magad? Fordult a kisfiú felé, a hátsó padban Andrew és George kuncogott rajta. -Köszönöm jól Miss Swan! Tovább hangosodott a kuncogás. A tanárnő ezt nem tűrte tovább, hosszú pálcáját neki vágta az asztalnak, mire az egy nagyot reccsent, de nem tört el, strapabíró fából volt, mely már egy pár nebulót elfenekelt. A tanárnő nem bírt már haragjával, de ahogyan most az asztalnak vágta pálcáját, a reccsenésre mindenki elcsöndesedett, csak a tanárnő éles, haragos hangját lehetett hallani, amint azt mondja: Osztály! Osztály! Míg végül csend nem lett, a gyermekek most igazán a tanítónőre figyeltek. Csak Adam forgolódott nagy lázasan és mikor a háta mögött meglátta Andrewt, ő a nyakához emelte ujját és úgy csinált, mintha az összes szuszt, apró lélegzetvételt kiakarná csikarni Adamből, valójában nem volt más célja, csak nem szerette ezt a fiút, sem barátként, sem osztálytársként, csak az ellenséget látta benne és nem volt más célja,minthogy tönkretenni, kicsinálni Adamet. Adam megrémült ettől az üzenettől és felkapta a fejét, visszafordult a tanárnő felé. De úgy látszott megérte, most a tanárnőre és nem Andrewra figyelt, mert roppant érdekes dolgokat hallott. -Mint tudjátok gyerekek, eléggé sajnálatos dolgok történtek Havas földön. Az utóbbi időkben valaki, valamelyik gazember lerakott rengeteg hulladékot a mi kis településünkön. A mai napig nem tudjuk sajnos ki volt a tettes, de úgy érzem valamit, igencsak tenni kellene ellene hogy a városunk ne legyen szemétlerakó. Tehát ki akar nekem segíteni? Mondandóját befejezve körbenézett az osztályba és nem látott mást csak a tizenöt fős osztálylétszámból hat kezet emelkedni a magasba. A hat kéz nem volt másé csak Pollyé, Sarahé, Alexé, Jeremmyé és végül Lara és Adam is jelentkezett. -Nos, akkor várlak benneteket holnap tanítási időben a húsfeldolgozó üzlet mellé, ugyanis ott van az a sok szemét.- Tudjátok hol van, nem? A gyerekek válaszként bólintottak. -Akik nem jelentkeztek azoknak kötelezően iskolába kell jönniük! Csupa unalmas volt az aznapi nap, nyelvtan órájuk, matematika, irodalom, történelem és testnevelés órájuk volt. A gyerekek általában az órákon unatkoztak, beszélgettek, rajzoltak, egy gyermek sem figyelt olyan lelkesen, mint Adam, aminek meg is lett az eredménye.

Adam szeretett iskolába járni, szerette a tantárgyakat és ámulattal figyelte történelem órán a tanárnő elbeszéléseit szabadságharcos hősökről, koronás királyokról, hatalmas, pompás várakról. Ez nyűgözte le igazán Adamet és el is döntötte, ha nagy lesz régész lesz. Igen, ő régészettel szeretne foglalkozni, régi tárgyakat, pénzérméket felfedezni, ez volt számára az izgalmas élet. Most is hogy vége lett a tanításnak csak ült a padjában és észre sem vette,hogy Miss Swann befejezte a tanítást mára. Még most is ott visszhangoztak füleiben a tanárnő szavai Dzsingiszkánról és közben nem vette észre, hogy Lara megáll az asztalánál és csak nézte, nézte a fiút, aki ebből nem vett észre szinte semmit, ezért Lara megkopogtatta a fiú vállát. -Helló Adam! Fent vagy még? -Igen? -Ideje elindulni, vége a tanításnak. Mondd,csak min gondolkozol?! -Ja, semmi, semmi. Csak a történelem járt a fejemben. Ekkor eszébe jutott Pukli. Mond csak – -Lara! Szerinted vannak manók? -Manók? Ez most hogyan jutott eszedbe? -Gondoltam, lassan itt a karácsony, ezért megkérdezem. -Nos Adam, szerintem ez a manó mese egy hülyeség, manók nincsenek és nem is léteztek, csak egyszerűen a felnőttek találták ki hogy ránk ijesszenek. -Te komolyan nem hiszel bennük? -Szerintem csak egy pisis hiszik benne, én pedig már nem vagyok az! Adam csalódottan vette tudomásul barátnője ellenszenvét a manókkal szemben.

Adam és Lara már éppen azon a mezőn ballagott, ahol az elmúlt időkben támadás érte Adamet. Most nem volt ott senki rajtuk kívül, valami vészjósló csend telepedett rájuk. Csak a hangjukat lehetett hallani,ahogy beszélgetnek. -Örülök,hogy már jól vagy, de miért akartál barátkozni Andrewal és Georgeal? -Szerintem elég hülyén hangzik, azért mert ők a suli legvagányabb srácai és én közéjük akartam tartozni. -De hisz ez hülyeség! Andrewt és Georget mindenki utálja! -Nem, nem az. Én is lenni akartam valaki. -Ezt hogy érted? -Szerettem volna ha rám is ugyanúgy felnéznek mint rájuk. -De őket mégis mindenki gyűlöli! -Igen, tudom. De szerettem volna tartozni valahová, egy igazán fiús csapatba. -Szóval, azt mondod, a lányok nem elég jók? -Én nem mondtam! -De én tudom! Viszlát Adam! Evvel Lara fogta magát és hóna alá vágta könyveit,és sebes léptekben elhagyta Adamet. Adam csak nézte,hogyan ugrik föl, minden egyes sebes lépténél Lara hosszú, bokát takaró, zöld-piros kockás szoknyája. Adam ezt most tudta, hogy elrontotta, de nem tudta vajon meg-e fog neki bocsátani Lara.

Adam aznap este is az ágyában tépelődött, vajon mit ronthatott már megint el. De egyszer csak egy nagy fény jelent meg a szeme előtt és ott látta az éjjeli szekrényén állva Puklit. Ismét megjelent neki a manó és ennek most nagyon örült. Szemlátomással Adam most nagyon boldog volt hogy Pukli nem hagyta el egészen. Most is ott állt előtte a vörös fejével. -Pukli! Te itt? Már azt hittem nem látlak! -Hiányoztam? -Pukli, lenne egy kérésem hozzád. Szeretnélek bemutatni a legjobb barátnőmnek Laranak. Ő biztosan nagyon örülne neked. Járt Adam agya és tudta csak Lara akkor enyhülne meg, ha valóságban is látná Puklit. -Nem arról szó sem lehet! Senki nem tudhatja,hogy létezem! Vált vörössé ismét a kobold arca. De nem ezért jöttem. Feladatod van a számomra. Egy hatalmas környezetszennyezés. -Jó, tudom. Holnap megoldjuk a tanárnővel meg néhány gyerekkel a húsfeldolgozó mellett. -Szóval tudsz róla? -Tudok. -De nem nekik kell azt eltakarítani, hanem hozzáértő személynek, neked! -Nekem? -Igen. -De miért? -Csak te tudod úgy el tüntetni, hogy ne legyen maradványa. -Igen? De hogyan és mikor? -Ma este, de ne félj, én is veled leszek! -Végre valami jó! És hogyan csináljuk? -Amikor ma este éjfélt üt az óra, megkocogtatom párás ablakodat. Együtt kimegyünk a terepre és eltüntetjük a csúf, gonosz hulladékot. -Rendben. Várni foglak! -Akkor éjfélkor! Ne aludj el! Viszlát Adam! Evvel a kobold eltűnt és egy újabb töprengést eredményezett evvel Adamnek.

Éjfélkor Adam szobájának az ablakán elhangzott néhány koppanás. Adam frissen és üdén ugrott ki az ágyból. A délutáni, „játszó” ruháját viselte magán és már olyan izgatott volt hogy azt elmondani sem lehet. Adam élvezte Pukli társaságát, nagyon megszerette ezt a kis koboldot és örült,hogy vele lehet, ilyenkor nem bántotta a lelkét még az sem hogy nem ismeri az apukáját, nincsenek barátai és nem szól most már Lara sem hozzá sajnos. De most nem szomorkodott, tudta hogy nagy fejlemények állnak még előtte. Magára kapta kopott zöld kabátját és lesietett. Csendben vágtak neki az útnak és mire odaértek Adam nem akart hinni a szemeinek. Egy hatalmas, ronda, csúf hulladék halom tornyosodott előttük. -Jézusom! Tette a kezét a homlokára Adam. -Íme az emberi mű! Nézett rá Pukli. Ha ezt most nem takarítjuk el, akkor az egész Föld romba dől, az egész földet megszennyezzük, a talajt, az ivóvizet, a légkört. Növények, állatok fognak itt elpusztulni és az állatokkal és növényekkel itt emberek, mert nem lesz nekik mit enni és inni. -Pukli! Én azt hallottam, hogy a szemét előbb-utóbb lebomlik. Akkor ez most, hogy van? -Csak egy része kis barátom és annak a része, igen kicsi. Mert a föld igencsak nem győzi a bontást és csak a papír bomlik le, annak is egy része és ez a rész olyan kicsi mint egy csepp a tengerben. -Értem. -Most hiába is nézzük ezt a szemétkupacot, ez magától nem fog lebomlani, mert sok van belőle és a tényezőt még az is, szigorítja, hogy sok közte a műanyag, a műanyag nem képes lebomlani. -Aha, de ezt mi most, hogy fogjuk eltüntetni? Nem hoztam sem lapátot, sem talicskát. -Nem is kell, bízd csak rám magad! Tudsz varázsolni? Adok neked valamit. Hirtelen a zsebébe nyúlt és kihúzott belőle egy varázspálcát és Adamnek nyújtotta. -Egy igazi varázspálca? Derült fel a fiú arca. -Bizony ám! -És mit kell csinálnom? Nézett rá a fiú válaszra várva. -Tedd amit a szíved diktál! A fiú koncentrál. -Nem megy, a szemét nem tűnik el. Csattant fel a hangja már-már tehetetlen hisztériába csapva. -Dehogynem! Gondolj arra,amit legjobban szeretnél! A fiú behunyja a szemét, a kezeiben mereven tartja a varázspálcát, de nem történik semmi. -Nem megy. Nyög fel a fiú. -Mennie kell! A szövetségiek azt mondták csak te tudod megcsinálni. Koncentrál, lazulj el! Az a te bajod hogy nem tudsz ellazulni, ne légy már töketlen, lazulj el! Nem tudsz egy varázsigét? Esetleg avval is megpróbálkozhatnál! Adam újra behunyja a szemét, de most már nem olyan mereven tartja a kezében a pálcát, behunyja a szemét és mormol magában egy varázsigét, mire a pálca lazán megindul a kezében, életre kell és különös alakzatokat ír le a levegőbe. -Abrakadabra, csinos kis sapka, tűnjön el innen a szemét kupac! Ne keserítse mások életét a büdös kukac! Abrakadabra szemét kupac tűnj el a Földről büdös kupac! Én Adam Kissinger megparancsolom, hogy tűnj el innen örökre! Már egyre gyorsabban rajzolt a levegőben szikrázva a pálca. Adam karja csak úgy mozgott, mint a szalmabábú, megállíthatatlanul. Nem volt ura már önmagának és a karjának, a karját valami földöntúli erő irányította egyre gyorsabban és gyorsabban, ami már-már olyan volt mint a centrifuga. Mindig csak gyorsult, gyorsult, de ő ebből nem érzett semmit, majd pár perc múlva ez a titokzatos erő leengedte karját. Adam fel sóhajtott, fáradt volt, elfáradt a karja, most érezte csak minden csontjában az előbb lezajló erőt, ami irányította. Kétségbeesetten tapogatta karját és a szemei a pálcára meredtek, ami fehér füstöt árasztott magából.

-A pálca! Meredtek Adam szemei a csodálkozástól a pálcára,ami előbb fehér füstöt eregetett, de most aranyszínű csillagok szabadultak ki a pálcájának tetejéből. -De hisz ez csillagpor! Kiáltott fel diadalmasan. -Még szép, végtére is mi manók csináltuk. Az aranyló csillagok csak úgy szálltak körülöttük a magasba. De van egy jó hírem, ez azt jelenti, hogy a varázslatod sikerült és nézd! Szemét kupac volt és most nincs! Most már Pukli is mosolygott nagyokat. -De jó! De mi volt ez a fehér füst ami a pálcából távozott? -A fehér füst, nem jelent mást, mint azt hogy te jó oldalon harcolsz. -Ezek szerint van másik oldal is? -Óvakodj a fekete füsttől! -Aha. Csak most vált világossá számára hogy mekkora mentsük meg a karácsonyt hadjáratba kezdett. Még nem állították soha egy ekkora feladat elé és nem tudta elképzelni vajon képes lesz-e rá. De tudta, ha a karácsonyt vissza kell hozni, ő akkor mindent megtesz érte, mert nagyon szereti a karácsonyt és karácsony nélkül nem ünnep az ünnep. -De Pukli! Még nem mondtál nekem semmit. Kezdte megint elölről Adam, hátha valamicske információt ki tud húzni a manóból. -Több pálca is létezik és mi az a fekete füst? -Majd elmondom, de nem most. Most aludni kell. A manó azzal eltűnt és Adam egyedül kullogott a sötét, hideg decemberi éjszakában. Az úton hazafelé egy meglepetés várta, egy kis cica állt ki eléje az útra, majd leült elé, tigriscsíkos volt és gyönyörű, látszott hogy valahonnan elszökött, bundája csurom víz, összetapadt szőre, látszott rajta, hogy valaki vízben kínozta szegényt, Adam fölemelte és most tudta meg hogy ez nem más, mint George macskája aki sokszor éhesen nyavíkolva ment be az iskolába. George mindig dicsekedett vele hogy milyen szép cicája van, de soha nem tartotta túl jól és most azt sem tudta, vajon miért választotta. őt ez a cica. Most a karjaiban tartotta, melengette, belenézett gyönyörű szép zöld szemeibe a macska csak úgy meredt rá, majd szorosan Adamhez bújt, aki úgy döntött haza viszi, megmelengeti, és Zserbónak nevezi el.

Folytatása következik…