„Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. (...) Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez.” /Tisza Kata/
Így van ez, és talán a mi korunkban már nem is fog változni. A rossz fiúk izgatnak, ők mozgatják meg a fantáziát. És hiába tudjuk, hogy újra és újra csalódni fogunk, hogy az ilyen alakok sohasem fognak a kedvünkért megváltozni, nem tágítunk. Egyszerre tölt el büszkeséggel és felháborodással ez az ostoba és makacs kitartás.
A történelem legnagyobb csábítói, akik miatt ma már a Casanova nem csak egy név, hanem jól eső borzongást előidéző jelző is.
A Casanova című filmben Heath Ledger alakította a főhőst
Giacomo Casanova manapság korántsem számítana
férfiasan vonzó jelenségnek
Kezdjük is mindjárt vele. Hősünk gyermekkorától papnak készült, de minő balszerencse, a papneveldéből kirúgták erkölcstelen viselkedése miatt. Sokan gondolnak rá úgy, mint törvényt és morált nem ismerő nőcsábászra, ám ettől sokkal több volt. Az életét tette arra, hogy a nőket tanulmányozza. Magának akart jót, ki akarta élvezni a nők adta összes lehetőséget. Miért nem lehet rá még sem haragudni? Mert ahhoz, hogy kihasználhassa a nőket, előbb meg kellett őket ismernie. Rájönni, hogyan tehet a kedvükre, hogy aztán maga is megkapja, amit akar. Abban az időben nem volt divat egy hölggyel jól bánni, ő mégis a kegyüket kereste, hogy később magas fokú élvezettel hálálják ezt meg. Bár ma is Casanovákkal lenne tele a világ… Mellesleg az idevonatkozó szakirodalom szerint mindössze 144 nővel volt dolga, amivel messze elmarad Komár Laci mögött. Amivel mégis magára vonta a közvélemény haragját, az a tény, hogy – nem véletlenül – csakis férjüknek kiszolgáltatott, kényeztetésre éhes asszonyokat választott áldozatul.
A feleséggyilkos VIII. Henrik is megérdemel egy bekezdést. Nőfalónak tartották, ami az elfogyasztott hat feleség miatt nem olyan meglepő. Ám sosem bizonyította senki, hogy valóban olyan sok nővel lett volna dolga (a feleségein kívül), mint amennyiről a kétes eredetű legendák számot adnak. Első feleségét 12 évesen „örökölte meg” bátyjától, a trónnal együtt. Aragóniai Katalin azonban nem tudta túl hosszan fenntartani érdeklődését a nagy étvágyú ifjúnak. Talán kevesen tudják, de az anglikán egyház létrejötte annak köszönhető, hogy másként Henrik nem tudott volna törvényesen megszabadulni a megunt nőtől. Második próbálkozása a boldog életre Anna Boleyn volt. Ő azonban igen szerencsétlenül járt, mivel kétszer is elvetélt, Henrikben pedig gyanú ébredt, hogy talán egy boszorkánnyal van dolga. Gyorsan ki is végeztette, mielőtt még rontást hozna fejére. Ezek után nem sokat késlekedett, már másnap feleségül vette Jane Seymourt, aki végre fiút szült neki, ám a gyermekágyból már nem kelt fel. A legenda szerint ő volt Henrik egyetlen és igaz szerelme, mellé is temették el élete végén. Jane után egy újabb Anna következett, ám ő sem bizonyult jó választásnak. Műveletlensége és elutasító magatartása gyorsan meghozta eredményét: járandóság fejében a palota elhagyására kényszerült. A király azonban úgy látszik, nem szerette a magányt, 20 nappal később már a 30 évvel fiatalabb Chaterina Howard trónolt oldalán. Újabb melléfogás. A hölgy nem vetette meg a jólétet, és ezzel együtt a férfiakban való tobzódást sem. Mikor Henrik rájött csalfaságára, őt is lefejeztette. Utolsó felesége – mondhatni – a sors kegyeltje, hiszen túlélte férjét, ami nem kis eredmény az imént vázoltak után.
Mivel három a magyar igazság, sokat gondolkodtam, kit érjen a megtiszteltetés, hogy harmadikként felkerül a listára. Bár mind ismerjük a magát magyar Casanovának tartó Komár „munkásságát”, mégis úgy döntöttem, van valaki, akit jobban megillet a nőcsábász cím. Ő nem más, mint az örök mítosz, akiről soha sem fogjuk biztosan tudni, valóban létezett-e: Don Juan, azaz Don Giovanni. Számtalan irodalmi, zenei mű szól róla. Egy időben divat volt botrányos életét megénekelni. Ám a valóságban korántsem volt az a sármos hódító, akinek titulálják. Manapság a szexológia a donhuanizmus kifejezést használja a nimfomán, nőket testileg kihasználó, a szexuális örömöket túlzottan hajszoló férfiakra. Több mint kétezer nővel volt dolga, de róla a legkevésbé sem lehet dícsérőleg nyilatkozni (lásd: Casanova) ezen a téren. Hódításait egyetlen érzés motiválta: a kielégíthetetlen és beteges szexuális vágy.
*röné*
