− Életed szinte balladaszerűen kezdődött…

− Oxigénhiányos állapotban születtem, hibás lábakkal. Amikor nagyanyám megtudta Kerekegyházán, magával vitt, és nyakig beásott a földbe… Valamiféle földöntúli erőben bízott s hitte, hogy

a Föld méhe, melybe engem oly buzgón belerejtett, újjá szülve, a testem átdelejezteti, – s egészséges lábakkal ereszt a Földre ki…

− Azonban nem történt meg a csoda…

− Nem, de valahogy mégsem volt hiábavaló nagyanyám hite, mert

. ..úgy hiszem, akkor ottan, nyakig a Földbe ásva került sor észrevétlen’ egy más, titkos Csodára: hogy akkor szállt belém ott a Földnek szelleme.

− Próbáltak valaha javítani az állapotodon?

−A Pető Intézetben kezeltek, már majdnem jártam, mégis elégedetlen voltam, alávetettem magam egy műtétbe. A műtét azonban nem sikerült, gyakorlatilag nyakig lebénultam és a beszédem is nehézkes lett. 

A feltörő emlékek még jobban megnehezítik számára a szavak formálását.

− Hogyan tudtad mindezt elviselni?

− Megengeded, hogy füstörésszek egy kicsit? Tudod, nálam a pipázás hangulat, így jobban tudok gondolkodni. 

 Mindezt azonban költői kérdésnek szánja, mert szórakozottan rágyújt és folytatja monológját. − Sokat szenvedtem, főleg a magánytól, de valahogy mindig bíztam, hittem abban, hogy egyszer megváltozik az életem.

− Mikor kezdtél verset írni?

− Nyolcéves koromban, amikor először lettem szerelmes.  Amikor tizenöt évesen végleg elhagytam a Pető intézetet, már egy igazi búcsúverset is írtam és 1971-ben jelent meg az első szonettem, a Noémi. Ekkortól tart számon a kortárs irodalom.

− Versesköteteid?

− 1986-ban a Szegletkő, én is ilyen szegletkő vagyok, amibe az ember folyton beleütközik − jegyzi meg némi öniróniával. − Később az Inaszakadt fohásza, még később a Negyedszáz szonett és a Cédrus és pálma köteteim.

− Érettségi tétellé váltál az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban, ahová jártál. Mesélnél erről részletesebben?

− Szerepelek a kortársköltők között, így szabadon lehet választani ennél a tételnél. A régi iskolámban ez többször előfordul, ilyenkor a tanárok és a diákok, meglátogatnak. Ez nagyon jólesik, jó visszaemlékezni a diákévekre.

− Mesterednek választottad Hegedűs Gézát, pedig személyesen csak életed későbbi szakaszában ismerted meg.  

− Igen, ez elég sajátos…, már akkor mesteremnek éreztem, amikor csak a művein keresztül ismertem. A 70. születésnapjára írtam neki egy köszöntőt, ezután lettünk barátok. −  Büszkén mosolyog. Elnézem hiteles karakterét, s nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy akár Rejtő Jenő is kitalálhatta volna a figuráját: a pipa, a huncutság, az örökifjúi kisugárzás...

− Mára a szerelmet is magadénak mondhatod…

− Igen, 1995-ben nőül vettem nagy szerelmemet, Gabót. Ez életem legnagyobb dicsősége, és persze két gyönyörű fiam, Zsombor és Benjámin: ők a legcsodálatosabb alkotásaim. Azt hiszem, valóban az Úr kegyeltje vagyok, hogy még boldogságomban is képes vagyok írni.

− Elégedett vagy? Hiszen tavaly kiadásra került összegyűjtött verseid kötete is.

Örökké vidám szeme erre a kérdésre elhomályosul:

− Mostanában kevés lehetőségem van a publikálásra. Nem könnyű az én helyzetemben eladni magát az embernek..., de azért csoda, mi minden sikerült már eddig is.