Támad a Mars!(?)

2011. 03. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Február 26-án este negyed hét körül fényes pont jelent meg Békéscsaba felett, melyet egy szemtanú le is filmezett. Mint azóta már kiderült, a Békés megye székhelyén kívül is több településen észlelt repülő objektum nem azonosíthatatlan, a Nemzetközi Űrállomás volt.

Nem szeretnénk állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy vajon létezik-e élet a Földön kívül is, netán olyan magasan fejlett civilizációval rendelkező, hogy csak úgy gondolnak egyet és átugranak hozzánk szomszédolni, megnézni, mi a helyzet minálunk.

Elméletileg lehetséges, hiszen talán még töredéknek se nevezhetjük a világűr azon részét, melyet távcsöveinkkel, szondáinkkal többé-kevésbé feltérképeztünk. Ugyanakkor az sincs kizárva, hogy egyedül vagyunk a nagy univerzumban. Csupán az biztos, hogy időről időre különös jelenségeket észlelünk az égbolton, melyek közül egyik-másik eset az egész világon ismertté válik. Ezek közül szemezgettünk, röviden összefoglalva a történteket, mellőzve a Marslakók létezése elleni vagy éppen melletti kampányolást, hiszen nem a mi dolgunk, hogy kimondjuk a végső szót a kérdésben.

A Los Angeles-i csata

Három hónappal a Pearl Harbor-i japán támadás után, 1942. február 24-ről 25-re virradó éjszaka azonosíthatatlan repülő tárgy jelent meg Los Angeles felett. Teljesen logikus következtetést vonva le a katonaság úgy hitte, hogy japán gépek repültek be a kaliforniai légtérbe és erőteljes ellentámadásba kezdtek. Nem japánok voltak, ám a mai napig sem tisztázott, hogy milyen objektum szelte át azon az éjszakán az eget LA felett.

A lubbocki fények

1951-ben V alakú fényfüzér jelent meg a texasi Lubbock egén. A 20-30 fénypontból álló jelenséget két főiskolai professzor is látta, egy diák pedig le is fényképezte. A misztikus jelenségre a sajtó is felfigyelt, a Life Magazine is cikkezett róla.

A washingtoni incidens

1952. július 19-én a Washingtoni Nemzetközi Repülőtér radarján hét furcsán mozgó tárgy jelent meg, holott éppen akkor egyetlen repülőgép se mozgott a város légterében. Az objektumokat egészen hajnalig meg lehetett figyelni, majd eltűntek. Másnap azonban megint ott voltak, és ez így ment egy héten keresztül.

A hadsereg vadászgépet is küldött a titokzatos égi flottára, de végül nem történt összeütközés: az UFO-k elillantak, mielőtt a pilótának kiadták volna a tűzparancsot.

A hivatalos szervek az incidenssel kapcsolatos sajtótájékoztatón szokatlan meteorológiai jelenségekkel magyarázták a történteket.

 

Szellemrakéták

Svédországban 1946. augusztus 9-11. között több száz szemtanú tett jelentést égből aláhulló szellemrakétákról, az adatok szerint több mint kétezret láttak. Eleinte meteorokként azonosították a zuhanó fényes micsodákat, ám hamarosan UFO-król kezdett szólni a fáma, mivel ezek a valamik nappal is jól látszottak, lassan, vízszintesen mozogtak és esetenként furcsa hangok kísérték a felbukkanásukat.

A belga UFO-hullám

Az 1989 novembere és 1990 áprilisa közötti UFO-hullámnak már az első éjszakáján 143-an jelezték, hogy földönkívüli tevékenységet észleltek. Az azonosítatlan objektumokat a belga hadsereg is szemmel tartotta, a jelentésükben fekete, háromszög alakú tárgyakról számoltak be, melyek képesek voltak megváltoztatni a színüket. Mint oly sok esetben, a magyarázat még mindig várat magára.

Roswell, Új-Mexikó

1947 óta folynak a találgatások, hogy vajon valóban egy kísérleti katonai ballon zuhant-e le az új-mexikói Roswellben, vagy netán egy UFO. Sokak szerint az utóbbi, de az Egyesült Államok kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy a katonás verziót higgyük el.

 
A február 26 óta ismertté vált békéscsabai felvétel.
 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top