Mi is az imo? Képviselői szerint életérzés, mások szerint csak egy mai közkedvelt stílus. Az emo a 13-18 évesek körében a legelterjedtebb, az idősebb korosztálybeli stíluskövetés sokak szerint már nem normális. De lássuk csak, honnan ered és mit is jelent emosnak lenni!

Az első emo-hullám 1985-től a ’90-es évek elejéig tartott. Ekkor még emocore-nak nevezték, az „emotional (érzelmes) hardcore” szavak alapján. Az akkori megnevezés így hangzott: "a hardcore mogorva erejének, a kalipunk zeneírói érzékenységének és a DC emo megkínzott művésziességének héjanásza" – bármit is jelentsen mindez. Rendkívül sok együttes követte, finomította, tette „erőteljesebbé” az első emo-t, melyet a második, vagyis az „indie-emo” követett. Ez a fajta hangzás egy kevésbé kaotikus, lágyabb, dallamosabb oldalát mutatta meg az emonak, azonban az ezredfordulóra ez is megszűnt. Mára pedig megmaradt az „emotional” a fiataloknak, amely leginkább punk-pop hangzású.

Miről ismerhetjük fel az emosokat? Először is: a tipikus hajviselet, és ami alatta rejtőzik. Teljesen mindegy, hogy fiú-e vagy lány az illető, a hajkorona el kell, hogy takarja az arc felét-háromnegyedét, s a fekete színnek szerepelnie kell a színskálán. Ugyanez vonatkozik a sminkre is. Legyen feminin vagy maszkulin, a sötét smink kötelező! Másodszor: az elengedhetetlen cicafarmer, amely még a teltebb fiatalokból is cérnát varázsol, habár az emosok testtömeg-indexe jóval az egészséges határ alatt húzódik. A pepita mintás cipők, pulcsik, baseball-sapkák stb. tömkelege, fekete-fehér vagy fekete-rózsaszín változatban. Harmadszor: az elmaradhatatlan ajakpiercing, amelyet az alsó ajak alatti jobb, illetve bal területébe szúrnak, s még ki tudja hova tetetnek testékszert – ami még a kisebb gond.

De térjünk a legfontosabb összetevőre! Az érzésre! Minden emos haragszik a világra – mint általában a legtöbb tinédzser. Ám a komolyabb változatát képviselő fiatalok annyira nincsenek jóban önmagukkal és a világgal, hogy elkeseredésükben vagdosni kezdik magukat, isznak és drogoznak.

S ez az, amiért Oroszországban betiltanák a stílust, ugyanis támogatják mindazon törvénytervezeteket, amely „Veszélyes mozgalommá” minősítené a különc fiatalok kultuszát, mert csoportjaik dicsőítik az antiszociális magatartást és az öngyilkosságot. „Az iskolaköteles fiatalok számára tilos lenne feltűnő, emos kinézettel megjelenni a tanításon, és a kihágások büntetést vonnának maguk után” – mondta Jevgenyij Jurjev képviselő.

Az idősebb korosztály képviselői valószínűleg idehaza is helyeslik lelkük mélyén az orosz törvényt. Önmarcangoló, kilátástalan, sehová se mutató divatnak tűnik az emo. Ám emlékezzünk vissza saját fiatalkorunkra, amikor – szintén orosz, illetve akkor még szovjet kezdeményezésre –, tiltották a farmert, a hosszú hajat, a könnyűzenét, és körülbelül ugyanezekkel a vádakkal illették a rock- és hippi-kultúra fiataljait: antiszociális, dekadens, stb. Csak hozzá tették azt is, hogy imperialista és szocializmusellenes.

A fiatalok mindig is lázadtak – ez a dolguk. Sőt, addig jó a világ, amíg lázadnak az ifjak. Rámutatnak társadalmunk visszásságaira, hibáira, az emo például arra, hogy világunkban felszínesek az értékek, minden a fogyasztói rendnek van alá rendelve, ahol a tévézés, plázázás, gyorsértelmezés a sláger. Vagyis semmi fontos. Egy hely, ahonnan el kell menekülni.

A fiatalok „divathóbortjaira” mindig érdemes odafigyelni, értelmezni, és nem pedig törvényekkel tiltani…