Vörös hangok a zongorán

2008. 11. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Havasi Balázs nem a tipikus „fehéröltönyös” zongora művész. A fiatal sármos tehetség saját stílusát hozza a külsejében és a zenéjében is. Az uniformizálódás mindig nehezére esett, de azt vallja, akinek van egyénisége, annak nincs szüksége imázsteremtésre ahhoz, hogy eladható legyen. A közönség megszokta már, hogy akár farmerben is leül a zongorához. A koncert végén pedig már senki sem kéri számon rajta az öltönyt és a nyakkendőt.

Balázs zenei pályafutása filmzenék és örökzöld klasszikusok feldolgozásával kezdődött. Aztán négy sikeres feldolgozás-cd után váltott, és azóta ez a negyedik lemeze, ami megjelent a saját szerzeményeivel. „...Egy idő után nem elégített ki, hogy más zenéjét játsszam, kerestem a saját hangomat. Jó érzés, hogy ezt is szereti a közönség, és ugyanúgy működik egy kis falu kétszáz fős templomában, mint egy húszezer férőhelyes stadionban. Vagyis van igény az én zenémre is, nemcsak az ismert örökzöld slágerekre. Így ma már a koncertjeimen kizárólag saját szerzeményeimet játszom...”

A "RED" Havasi Balázs negyedik szerzői albuma. Ha valaki azt gondolja, hogy szóló zongorát hallgatni nem az ő műfaja - meg fog lepődni, ha meghallgatja a lemezt.

Balázs teljesen új zenei világot teremtett, melyben klasszikus játékmódja az őt körülvevő modern világ zenei inspirációival keveredik. A lemez a vörös 13 árnyalatát mutatja be a dühödt tűzvöröstől a szelíd gesztenye-vörösig.

A vörös szín nem csak a vér, az izzás, a szenvedély szimbolikája, de a szereteté, a szerelemé és az erotikáé is.

A világ egyik legnagyobb koncertzongoráján rögzített album elementáris erővel jeleníti meg ezeket az alapvető emberi érzéseket, felidézve a Havasi koncertek felfokozott hangulatát. Balázs zenéjéről sokan gondolják, hogy szomorkás, vagy ahogy angol nyelvterületen mondják: 'blue'. Nos, akkor ez a lemez most igazán "RED" lett.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top