Zabpelyhes keksz

2011. 02. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók:  

15 dkg darabosabb állagú zabpehely

10 dkg cukor

6 dkg olvasztott margarin vagy vaj

10 dkg Graham búzaliszt, de jó a sima liszt is 

1 darab egész tojás

1 teáskanál őrölt fahéj

csipetnyi só 

1 kávéskanál sütőpor

 

Elkészítés: 

A hozzávalókat egy tálban jól összedolgozom és kb. 4-5 percre beteszem a hűtőbe, hogy a jobb formázhatóság érdekében egy kicsit keményedjen. A kis hűtés után vizes kézzel diónyi gombócokat formálok és sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól távolabb,  kb. 4 cm-re rakom le őket, majd a tenyeremmel kilapítom, de akár már előre ki lehet lapítani az egyes darabokat. Ha nem használunk sütőpapírt, akkor enyhén kivajazott és lisztezett tepsibe helyezzük.  Előmelegített sütőben, mérsékelt hőfokon 6-8 perc alatt megsütöm. Ebből az adagból én 32 darabot tudtam készíteni, 40x32 cm-es tepsiben sütöttem, széltében 3 darabot, hosszában pedig 4 darabot tettem egyszerre a tepsibe. Természetesen ha kisebb golyókat formálunk, darabra több lehet belőle, és ha nagyobbat, akkor kevesebb. Szeretném még elmondani, hogy lehet a tésztába mazsolát, csokidarabot, aszalt gyümölcsöt, mézet, kakaót is tenni, ki hogyan szereti. A képen látható kekszekhez Graham lisztet használtam, de sima liszttel is kiváló. Jó szívvel tudom ajánlani, mert finom, könnyen elkészíthető és ami fontos, még egészséges is. 

Jó étvágyat és jó sütést-főzést kívánok!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top